Za Pagosto Uporabo

BENNEM ÉL

Mindentől megfosztva
teljesen egyedül
forgok körbe-körbe,
ez a zuhanás véget nem érő,
egy feneketlen gödörbe.
Átvertem magam, egy álomban éltem
saját csapdámba estem.
Ez a gondolat többé nem hagy nyugodni,
felemészti már a testem...

Bennem él,
hiába várom,
más a valóság,
más az álom.

Bennem él,
magamba zárom,
más a valóság,
más az álom.

Süket vagyok, vaknak születtem,
régóta nem bírom a változást.
Az érzéseim belém ragadtak,
hiába indítom a támadást.
Átvertem magam, egy álomban éltem
saját csapdámba estem.
Ez a gondolat többé nem hagy nyugodni,
felemészti már a testem...

Bennem él,
hiába várom,
más a valóság,
más az álom.

Bennem él,
magamba zárom,
más a valóság,
más az álom.

CSAK NEKED

Legbelső félelmeimet uszítom rád, hogy megtudd, milyen az amikor tényleg szenvedsz,
Hogy átérezd a nyomorult kis életemet, megérted mikor könnyezni kezdesz
Mikor a tudatalattim cafatokra tép szét, és megízleled ezt a gyilkos vágyat,
Rájössz végre, hogy ez már nem játék, megöltem már, de ki tudja, hányat!?

Az ágyamon fekszem a sötétségben, csak egy hangfoszlány jut el a tudatomig
A fejemben képek beszélnek hozzám, és elkísérnek a halálomig
Egyedül fekszem a sötétségben, nincsen többé aki meghallgat
Nincsen, aki segíthetne rajtam, a barátaim már rég meghaltak...

Szomorú emlékek, pusztuló jövőkép, a jelenben pedig nincs miért élni
Miért születtem erre a világra, kínlódni, várni mindentől félni?
Egyedül élek a félelmeimmel, de azt hiszem ebből már végleg elég volt
Szükségem van valakire aki vigyáz rám, szükségem van valakire aki vigyáz rám!

Egyedül fekszem a sötétségben, rájöttem nincs értelme a megvetésnek
Élve születtem erre a világra, hát miért nem elég ez büntetésnek?!
Már csak a sötétség maradt bennem, az apró fények is kialudtak
Valaki még megpróbál segíteni, de én megadom magam...

TÖMEGGYILKOS

Repülőgépként zuhansz a mélybe
Örök sötétben élsz - megvakulsz a fényben
Az árvák könnyei arcodat mossák
Lépteikkel a lelkedet tapossák

Hol fáradt a test - bomlott az elme
A múltat, a jövőt a jelen temette
S belül csak szürkül, pusztul a táj
S én hiába üvöltöm, hogy:

Fáj - a játéknak vége
Fáj - beszélni félek
Fáj - közöttünk jár
Fáj? Fáj!

Fáj - mindennek vége
Fáj - betépni félek
Fáj - közöttünk jár
Fáj? Fáj!

Csak egy üres könyv vagy sárga lapokból
Egy ellopott hang a régi dalokból
Az utolsó gyilkos a föld tetemén
Kinek az önpusztítás a szemében ég

Hol fáradt...

Csak a halál nem fél, karját nyújtja felém
S megbabonáz engem a hideg...


Következő koncertünk:

(jelenleg nincsen, nézz vissza később!)


Te vagy a -ik látogató!
Utolsó módosítás dátuma: 2005. 10. 18.