|
Jóságpor
KÉPTELENSÉG
Életképes képtelenség
Egész estét betöltő eszmék
Sötét minták fehér falakon
Tetovált ábrák egy rég halott alakon
Halott testek szerteszét
Hevernek a földön
Elszállt lelküknek pedig
Testük volt a börtön
Megdöbbentő csend van
Elhallgattak az állatok
A természetfelettivel szemben
Mutatnak alázatot
Ez az a kór, ami mindent elpusztít
Megtisztítja a Földet
Nincs esély az újjászületésre
De vannak, akik az életért ölnek
SZEMEDDEL LÁTOK
Bőröddel érzek, szemeddel látok
Füleddel hallok, szíveddel fájok
Benned élek, tudom, hogy gyűlölsz
Érzem, hogy a létemtől megőrülsz
Én vagyok, aki a fejedben lakom
Csak akkor alhatsz nyugodtan, amikor én hagyom
Meghúzom ezt itt - rád tör a fájdalom
S nem múlik el, akárhogy fájlalom
Én vagyok a te privát istened
Szívesen megöllek, ha te nem mered
Állok rendelkezésedre változatos módszerekkel
Félelemmel, fájdalommal, túladagolt gyógyszerekkel
Átvirrasztott éjszakákon gondolatok tengerében
Sosem jöhetsz rá, milyen az igazi lényem
Pedig Én Te vagyok, ezt Te is jól tudod,
Csak mikor Te alszol, én akkor alkotok
Rávehetlek bármire, jegyezd meg jól
Már fekszel is a sárba, ha a hangom rád szól
Ha úgy tartja a kedvem, hát éhezel egy hétig
Csak mosolygok azokon, akik az életed féltik
A barátaid és a kedves kis családod
Akik nyugodt életét még mindig csodálod
Ne félj, hisz neked már sohasem lesz ilyen
Míg a kicsi fejecskédben egy ilyen hang pihen
SÍROK
Emberek sírva sírgödröt ásnak
Néhányan a sárba merülve másznak
Mások a távolból figyelik őket
Várják, hogy kész legyen, azután ölnek
Szemükben félelem - testük is csont
Azt várják, hogy mikor ki mond
rájuk halálos ítéletet
aztán vége, Isten veled!
Lassú az ásás, még egy perc az élet
De az is rengeteg, ameddig éled
De semmi sem tarthat a végtelenségig
A fák sem nőnek egész az égig
Nincsen másuk, csak az életük
Még egy percig, azután ég velük
És akik eddig a távolból figyeltek
Végre lőnek...
ELMERÜLVE
Egy mocskos pocsolyában kotorászva
Megpróbálod leírni a nevedet
Emlékül hagynád az utókornak,
Hogy kegyelmezzenek meg neked
Mint a víz a beleírt szavakat,
Úgy mosott el téged az élet
Régebben még felettünk szálltál
Most ahogy mi is, a földben végzed
Feküdj közéjük - idd ki a poharat!
Neked már mindegy, a fájdalom marad
Most eljött a perc, hogy mindenért megfizess,
Lejárt a kölcsönre szabott idő,
Mindenedet rég elvesztetted,
Örülsz, hogy te vagy a következő
Barátaid, akik melletted álltak,
Most körülötted fekszenek,
Mozdulatlan testtel örökké várnak
Hogy kövesd őket, hogy te is megtegyed
NYUGODT A VILÁG
Úgy érzem magam, mint magzat a méhben
Születésre várva, teljes sötétben
Nem kell félnem nincs a nyakamon hurok
Nyugodtan lebegek, megóv a burok
Nem kell beszélnem, lesik az óhajom
Középpont vagyok, nem eshet bajom
Nem kell kinyitnom a szememet, hogy lássam
Szeretet vesz körül, mindenki nekem örül
Végre minden szép
Remélem így marad
Részem a mindenség
És többé nincs harag
Körülöttem nyugodt a világ
Nincs politika, nincsenek imák
A hazugság ismeretlen fogalom
Lehet, csak azért mert nincs még tudatom
Mindenki rám vár, hozzám beszélnek
Ők már élnek és erről mesélnek
Lehet, nem is olyan jó hely a világ
Itt akarok maradni, itt nincsenek hibák
Elkapott egy érzés
És bár nem ez kell
Megfogott és többé
Már nem ereszt el
HA A VÉGZET VEZET
Ébredj fel végre ember
Emeld az égre kezed
Itt minden megtörténhet
Ha a végzet vezet
Most bíznod kell magadban
Tovább nem várhatsz már
Mert ha ezt is elrontod
Rád csak a nyomor vár
A remény, mint egy fénysugár
Csak elsuhan megfoghatatlanul
De az ember görcsösen szorítja
Bár egyre csak fakul
Kivert kutyákkal a porban
Találod meg a helyed
És ha rosszul döntesz
Itt kell megdöglened
Álmaid csak homokszemek
Mik ujjaid közt peregnek
Ahogy nézed - érzed,
Mennyi egy ember élete
Álmaid csak homokszemek
Mit a szél messze hord
Már az sem biztos, ami valaha voltál
Neked az is csak álom, ami valaha volt
KERESEM MÉG
Lassan minden éjjel ugyanaz a kényszer tépi szét álmaim
Megőrülök önmagamtól, úgy érzem szétszakít
Fejemben furcsa gondolatok, szívemben gyűlölet ég
Néma utazás ez, ahol senki semmit nem remél
Tükörbe nézel, az én arcom néz vissza rád
Üvöltenék, de Téged fogva tart a némaság
Nincsenek titkok, és nincsenek ígéretek
Bölcsőtől a sírig tart a száműzetés Veled!
Valahol keresem még - az érzés átölel,
Ugyanúgy, mint rég - amit magadban rejtesz el
Szavaidban nem hiszek, mert hazugság járja át
Minden kérdésed egy fojtó lepel,
A jövő bennünk már régóta elveszett,
Idegen erők falják fel lelkemet
Tükörbe nézel...
Valahol keresem...
Testemből téptél - húst a húsból
Érzem a nyomodban minden felég
Rabként élünk egy testbe zárva
Szemeim előtt elszürkül a kép
Csak bolyongok a sötétség mélyén
Körbe-körbe míg az idő megáll
Nem mondom, nem látom, nem hallom,
De belül még érzem: fáj
EZ VOLT MINDENEM
Szirénázás töri meg a jéghideg éjszakát,
Egyedül csak én érzem az alvadó vér szagát
A karomon folyik végig
Csak a szél fúj, de én már nem érzem,
Elég arra gondolnom, hogy lassan elvérzem,
Kihűlök, mint az éjszaka
Én sok mindent eltűrök, de ezt már nem bírtam
Amit neked szántam, egy papírra írtam,
Mindenem a tiéd
A becsületem volt csak, ezt most rád hagyom
Igen, tudom jól, hogy nem egy nagy vagyon,
De ez volt mindenem...
Most szemtől szemben a halál meg én
Csak egyvalaki maradhat,
A másiknak nem marad remény
Mindenem a tiéd
Elképzeltem milyen lesz, mikor öreg leszek és tehetetlen
Elképzeltem egy világot, ahol mindenki gyáva,
Elképzeltem milyen lesz, mikor öreg leszek és tehetetlen
Elképzeltem, milyen lesz a megváltóra várva
JÓSÁGPOR
Túl kevés itt a jóság
Porból lett az ember
Megszületett egy gondolat
De eszmévé válni nem mer
Csak ígéret volt, hogy jobb lesz minden
A hegyek is megmozdultak
De fordult a világ kereke
Akik fent voltak, most alászorultak
Birodalmak születtek
Majd hulltak a szürke porba
Egyetlen apró szikrától
Lángtengerré gyúlva
Túl kevés itt a jóság
Porból lett az ember
Megszületett egy gondolat
De eszmévé válni nem mer
Megszületett egy gondolat
És mert eszmévé válni nem mer
Túl kevés itt a jóság
És túl kevés az ember
Háborúvá vált a történelem
Azt mondták rá, önvédelem
Nem tudni ki kezdte, és ki fejezi be
De tudjuk: véget kellet érnie
Megszületett egy gondolat
És mert eszmévé válni nem mer
Túl kevés itt a jóság
Porrá lesz az ember
TUDOM, MITŐL FÉLSZ...
Az utca ízei keverednek a szádban
sáros vérrel, ami az arcodra fagyott
a felkelő nap sárgára festi a teret
nem tudsz mozdulni, hát inkább csak hagyod
nem emlékszel, mi történt - akárhogy is akarod
egy törött élű féltéglával kapcsolták ki tudatod
míg a tarkódon tapogatva érzed még a sebedet
csak arra tudsz gondolni, hogy ezt többé nem engeded
tudom, mitől félsz: az álmoktól,
amikben élsz!
fel kell, hogy ébredj végre
álmodban bolyongsz - de nem tudsz magadról
félelmetes szempárok bámulnak a falakról
érzed, ahogy néznek, megfagy tőlük a véred
gyönyörű az élet, csak nem úgy ahogy te éled...
folyékony mérgek tompítják a képeket
de nem segítenek elnyomni a rémeket
a hangok meg csak beszélnek a fejedben
én sem tudom, mit tennék a helyedben...
|
Következő koncertünk: (jelenleg nincsen, nézz vissza később!)
|